|

Résztvevõk: 16
fõ, ebbõl 7 felnõtt
és 9 gyermek
Nagy igyekezettel készülõdtünk, hisz
alapítványunk elsõ alkalommal próbálkozott „ott
alvós” nyári tábor szervezésével. Már évek óta
tervezzük ilyen jellegû program megvalósítását, de
mindezidáig legtöbbször a halmozottan sérült gyermekek
állapota, valamint anyagi nehézségek miatt nem valósultak
meg ezek a próbálkozásaink. 2007 nyarán adódott az a lehetõség, hogy
az érintett gyermekek által már ismert helyen olyan
tábort szervezhettünk, mely a kikapcsolódás mellett lovas
terápiás mozgásfejlesztést is biztosított a súlyosan
mozgássérült résztvevõknek. A táborba minden gyermeket elkísért az
édesanyja és egy testvér is, így elég izgalmas kis
társaság jött létre. Felügyeletükben és a programok
lebonyolításában segítségünkre volt egy konduktor
pedagógus és egy önkéntes, leendõ gyógypedagógus, aki
meglehetõsen jól értett a lovakhoz is.
Az elsõ napon nem volt kegyes hozzánk az
idõjárás, de a hét további részében minden szabadtéri
programunk jól sikerült. Volt „akadályverseny”, mindennap kétszeri
lovaglás, állatetetés, esõ utáni lovas kocsizás kicsiknek
és nagyoknak, és persze az elmaradhatatlan
tábortûz. A közös ebédeket a SODEXHO szállította nagyon
kedvezményesen, a reggeliket, vacsorákat pedig a helyi
kis élelmiszerboltból tudtuk biztosítani házhoz, azaz
erdõhöz szállítással. Többször is kaptunk meglepetés uzsonnát a
kuratórium tagjaitól: fõtt kukoricát, gyümölcsöt, üdítõt.
A szállásért nem kellett fizetnünk, ezért a tábort
kevesebb pénzbõl sikerült lebonyolítani, a családok így
térítésmentesen vehettek részt ezen a
programon. Sok tapasztalatot sikerült szerezni arra
vonatkozóan, hogy a legközelebbi alkalommal mit tudunk
esetleg még jobban csinálni. Összességében a gyerekek és a szülõk is
nagyon jól érezték magukat, és mindenkinek az volt a
véleménye, hogy nagyon szívesen részt venne a következõ
ilyen táborozáson is. Reméljük legközelebb az idõ sokkal
melegebb lesz, és a felállított medencét többször tudjuk
majd használni.
A tábor
költségei:
Eszközök:
27.011,-Ft,
Étkezésre:
47.248,-Ft
Pedagógus segítõ
munkabére:
71.000,-Ft
______________
Összesen:
145.259,-Ft
Sok köszönet
illeti meg Domina Imrét, vendéglátónkat,
aki lovaglási lehetõséget, szállást biztosított
térítésmentesen és a tábor ideje alatt mindenben
rendelkezésünkre állt.
Hálásan
köszönjük Cegléd Város
Önkormányzatának anyagi támogatását, mellyel
programunkat segítette.
^Back to
Top
|